Taekwondo

Taekwondo Sentinel SE

A Taekwondo szó jelentése:

* TAE - láb

* KWON - kéz

* DO - út, művészet

* TAEKWONDO - kéz és a láb művészete, útja

A Taekwondo rövid történelme:

A koreai félszigeten nem sokkal időszámításunk kezdete előtt három állam, királyság alakult:

* Ie. 57 Silla

* Ie. 37 Koguryo

* Ie. 18 Baekje

Ezek a királyságok évszázadokon keresztül harcban álltak egymással a félsziget feletti uralomért. Az első máig fennmaradt harcművészeti vonatkozású emlékek ebből az időből származnak.

A Koguryo dinasztiabeli Muyong-chong és Kakchu-chong nevű királyi síremlékek falain, illetve mennyezetén lévő falfestmények, melyek egymással küzdő férfiakat ábrázolnak. Silla 24. királya Chin Heung idején hozták létre a Hwarangdo-t, ami egy elit katonai alakulat volt. A Hwaragdo kiképzésben nagy hangsúlyt fektettek, mind a fegyveres, mind, pedig a fegyver nélküli közelharc képzésére. Már ekkor magas színvonalú lábtechnika jellemezte ezt a stílust. A Hwaragdo képzésben a testi nevelés mellett a szellemi képzéssel is foglalkoztak, amit egy buddhista tanító Won Kwang tanai alapján tették.

A tanaik a következők voltak:

* - Légy hű hazádhoz és királyodhoz!

* - Légy engedelmes szüleidhez!

* - Légy tisztességes barátaidhoz!

* - Soha ne hátrálj meg a harcban!

* - Csak az igazságért ölj!

 

Won Kwang buddhistatanító volt, a Hwarangoknak Konfuciusi elveket tanított. Ez egyébként mind a mai napig jellemzi a koreai harcművészetek nagy részét. Először Munmu Vang-nak (661-680) Silla királyának sikerült egyesítenie a koreai félszigetet, uralma alatt 668-ban. Sajnos uralma után az egységes koreai állam belülről darabjaira hullott. Az országot később Van Gon (877-943) nevű hadvezérnek sikerült újra egyesítenie 935-ben. Az új állam és a dinasztia Koryo néven 1392-ig állt fenn.

1392-ben a Koryo dinasztiát felváltotta a Li dinasztia. Ez a korszak lényegében 1910-ig a Japán megszállás kezdetéig tartott. Ebben az időben a harcművészeteket elsősorban, mivel be voltak tiltva a hadseregben oktatták. Csak a harcművészeti játékokat engedélyezték, ezek például a Soo Bak és a Taek Kyon.

A hosszú Japán megszállás után Dél-Koreában különböző harcművészeti iskolák egymás után nyitották meg kapuikat. Ezeknek az iskoláknak a közös jellemzője volt, hogy egy jelesebb Mester az iskola vezetője köré tömörültek.

Ekkor még nem léteztek a stílusoknak sem szervezetei, sem pedig szövetségei. Később ezeket a harcművészeti stílusokat igyekeztek nemzeti szövetségekbe tömöríteni. Maga a Taekwondo szó is ekkor bukkan fel először.

1961-ben jön létre a Koreai Taekwondo Szövetség. A Koreai Taekwondo Szövetség 1971-ben Un Yong Kim-et választotta elnökének és az ő vezetésével 1973. május 28-án létrehozták a Világ Taekwondo Szövetséget, azaz a WTF Taekwondot. Ettől az évtől kezdve minden páratlan évben rendezik a Világbajnokságot és minden páros évben az Európa bajnokságot.

Az első Világbajnokságot 1973. május 25-26-án Szöulban rendezték, majd az első Európa bajnokságot 1978. október 20-22-én Münchenben tartották. A WTF Taekwondo innentől kezdve óriási fejlődésen ment keresztül és a sport diplomácia terén is hatalmas sikert ért el, mert Olimpiai sportággá nőtte ki magát. 1988-ban a Szöuli Olimpián még bemutató sportág volt, 2000-ben Sydney-ben Olimpiai sportágként szerepelt.

Magyarországon a WTF Taekwondo 1989-ben alakult meg Patakfalvy Miklós 6 danos Mester irányításával. Patakfalvy Miklós egyben a Magyar WTF Taekwondo Szövetség elnöke is.

Koreai Köztársaság nemzeti Taekwondo csapatának bemutatója

탈TAL 월드투어 홍보영상 12' 최종

탈(tal), 서울 장기공연 돌입